A fogorvos segít! - blog

Bölcsességfog húzás Budapest, 3. kerületi, Flórián téri fogászatomon

Bölcsességfog eltávolítása budapesti, Flórián téri és szadai rendelőmben

A harmadik, leghátsó nagyőrlő fogunkat bölcsességfognak hívjuk. Ez a legnagyobb variabilitást mutató fogunk. Gyakran csírahiány miatt nem is fejlődik ki, melynek oka az állcsontok és az agykoponya közötti méretarány változása. Az egyre csökkenő méretű állcsontokban ugyanis egyre többször nem fejlődik ki az összes fogcsíra. Ez az emberi fajfejlődés reakciója megváltozott életkörülményeinkre.
Megjelenésekor a leginkább atípusos (a megszokottól eltérő) morfológiával találkozhatunk. Mind a klinikai korona, mind a gyökér szinte individuális (egyedi). Kicsi, csökevényes, csepp alakú koronától kifejlett őrlőfog méretig, egy gyökércsatornától akár 6-8 gyökércsatornáig minden variáció előfordulhat.
A kifejlett bölcsességfog nem minden esetben jelenik meg a szájüregben. Van, hogy a csíra nem is mutat előtörési szándékot, és előfordul az is, hogy az előtöréskor akadályba ütközve megreked.
Problémát és eltávolítási indikációt okozhat a rajta keletkezett, konzerváló beavatkozással nem kezelhető fogszuvasodás, a nem vagy részben előtört fog biomechanikai hatása a fogazatra, illetve a részben előtört bölcsességfog körül kialakult, többször visszatérő lágyrész gyulladás (pericoronitis).
Az eltávolítás – speciális anatómiai elhelyezkedése miatt – fokozott körültekintést, előzetes klinikai és röntgen vizsgálatot, továbbá szakmai megfontolást igényel. Az impactált (beékelődött) vagy retineált (nem előtört) bölcsességfogak esetében az ellátást meghatározza az ún. csontfedettség, illetve a gyökerek viszonya a környező anatómiai képletekhez (erek, idegek, stb.). Bizonyos esetekben felmerül a probléma szájsebészeti ellátásának indikációja.
Mindezen problémák megoldására rendelőimben garanciát jelent több évtizedes klinikai tapasztalatunk és kiváló szájsebészeti hátterünk.